Abban az esetben is ha jól záródó, dupla üveges műanyag nyílászárókkal rendelkezik a lakás akkor is észrevehető, hogy szökik a meleg. Létezik azonban egy fantasztikus módszer amelynek alkalmazás után sokkal melegebb lesz a lakásban, hiszen nem fog elszökni a hő.
Télen is ugyanolyan fontos a szellőztetés mint az év többi időszakában, azonban ilyenkor jelentősen növelheti a fűtési költségeket, emellett pedig még hidegebb is lesz ennek eredményeként a lakásban. Még az új és modern kivitelezésű műanyag nyílászárók is engednek be valamennyi hideget, ha nincsenek jól beállítva. Javasolt ellenőrizni ezt, hiszen kemény fagyokat ígérnek még a hét további részében is,. Létezik egy módszer amivel mindössze egyetlen mozdulattal átállítható az ablak az úgynevezett„téli üzemmódba”. Így sokkal kevesebb hő szökik majd ki a lakásból.
A szakértők elmondásai alapján ezzel az egy apró trükkel minimum 30%-kal csökkenthető le a hőveszteség, így sokkal melegebb marad a lakásban, és tényleg csak egy egész kis időt vesz igénybe. A penész kialakulására is nagyon figyelni kell, ugyanis minél jobban zárnak az ablakok, annál kevésbé tud lélegezni a lakás, vagyis ennek okaként megnő a penészesedés kialakulásának kockázata. Abban az esetben ha átállítjuk az ablakokat, minden nap szellőztessünk alaposan.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!