A könnyeim mindent elhomályosítottak.
Rájuk néztem, az arcukra, a változatlan szemükre.
Aztán kinyitottam a karjaimat.
Átöleltem őket,
egy ölelés, amely magában foglalta az összes évet, az összes fájdalmat, az összes várakozást.
És abban a pillanatban
már nem voltam az a nő, akit a falu gúnyolt.
Egyszerűen csak egy anya voltam, akinek a gyermekei visszatértek hozzá.
És minden fájdalom eltűnt, mintha soha nem lett volna.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
