A most 25 éves Kelly fizikailag jelen volt a szobában, de mentálisan valahol messze volt, még mindig fogságban. Az első kihallgatási kísérlet a hivatalos jelentés szerint kevesebb mint 10 percig tartott, és teljes kudarccal végződött. A nyomozó megpróbált a szemébe nézni és a nevét kiáltani, de a nő nem reagált. Az ágyon ült, karjai a térdei köré fonódtak, és monoton ritmusban előre-hátra ringatózott. Tekintete fókuszálatlan volt, egyetlen pontra szegeződött a padlón.
Csak egy halk, szinte hallhatatlan suttogás törte meg a csendet, amit úgy ismételgetett, mintha mantra lenne: „Be kell fejeznem a listát. Be kell fejeznem a listát.”
A kifejezés egyértelműen a nála talált papírra utalt, és arról árulkodott, hogy megszállottan akarta elvégezni a feladatot, bármi áron.
A törvényszéki szakértők által másnap reggel végzett orvosi vizsgálat a szenvedés szörnyű térképét tárta fel a testén. Az orvosok jellegzetes gyűrűnyomokat észleltek a csuklóján és a bokáján. A bőr ezeken a területeken durva, eltorzult és sápadt volt, ami a lekötözés vagy a szoros kötelek hosszan tartó, talán évekig tartó használatára utalt. Néhány heg régi volt.
Mások újabb keletűnek tűntek, mivel
Bárcsak rendszeresen lekötötték volna.
De a legmegdöbbentőbb felfedezés a hátán, a lapockái felső részén történt. A szakértők egyértelmű, kör alakú zúzódásokat figyeltek meg, amelyek ismételt bántalmazásra utaltak.
Ezek nem véletlen sérülések voltak.
Ezek a szisztematikus és ismételt bántalmazás jelei voltak.
Kelly pszichológiai állapota nem volt kevésbé riasztó, mint fizikai állapota. A kezelő pszichiáter, aki a tükörben vizsgálta a beteget, a jelentésében különös reakciót jegyezett fel a külső ingerekre. Valahányszor kinyílt a kórterem ajtaja, Kelly nem nézett a belépő személyre. Ehelyett azonnal hátrahúzta a fejét a vállára, becsukta a szemét, megdermedt, és visszatartotta a lélegzetét. Ez egy olyan lény reakciója volt, amely hozzászokott, hogy minden hangtól fájdalmat vagy büntetést várjon.
A szakorvos így zárta: „Az eset a teljes behódolás és a súlyos Stockholm-szindróma klasszikus jeleit mutatja. Nem fél tőlünk, a rendőrségtől vagy az orvosoktól. Retteg attól a következményektől, ha távol van egy bizonyos helytől. Meg van győződve arról, hogy még itt is figyelik.” Kelly édesanyját csak a harmadik napon engedték be az osztályra, amikor az orvosok stabilizálták fizikai állapotát. A nyomozók abban reménykedtek, hogy az elválás pszichológiai gátját egy szeretett személy megjelenése talán áttöri. A találkozás az orvosi személyzet felügyelete alatt történt.
A szobában tartózkodó nővér szerint Kelly édesanyja sírva rohant az ágyhoz, és megpróbálta átölelni a lányát. Kelly reakciója azonban az ellenkezője volt annak, amire bárki számított volna.
Nem sírt örömkönnyeket.
Nem nyújtotta ki viszonzásul a karját.
Ehelyett hátrahőkölt, amíg a falhoz nem nyomódott, szemei tágra nyíltak a rémülettől. A szeretet vagy a vigasztalás szavai helyett Kelly gyorsan és lázasan kezdett bocsánatot kérni. Gyenge, rekedt hangja sikolyba torkollott.
„Nem futottam el, anya. Nem futottam el” – ismételte, miközben egész teste remegett. „Csak elestem. Szédültem. Mondd meg nekik, hogy nem akartam. Mondd meg nekik, hogy nem próbáltam elmenni.”
Úgy beszélt, mintha egy láthatatlan, mindenható lény előtt igazolná magát, akinek joga van megbüntetni a gyengeségéért. Ezeken a töredékes, félelemmel teli mondatokon keresztül a nyomozók képesek voltak az első valódi tényeket feltárni.
Világossá vált, hogy az erdei kóborlás elmélete eleve hibás volt. Többes számban utalt rájuk. Sötétségről beszélt, egy lefelé vezető lépcsőről, egy pincéről, ahol megállt az idő. Zavaros szavai nem a vadon képét festették le, hanem egy ember alkotta börtönét.
Nem egy másik államban volt, és nem is a semmi közepén. A viselkedése, a félelme a haragjuktól, amiért nem fejezte be a bevásárlólistáját, arra utalt, hogy a fogvatartás helye nagyon közel volt, könnyen elérhető távolságban.
Ugyanabból az üzletből jött vissza, ahol összeesett.
A civilizáció szívében rekedt.
Miközben a West Park Kórház orvosi személyzete az áldozat stabilizálásán dolgozott, a Park megyei nyomozók vezette nyomozócsoport fordított sorrendben kezdett dolgozni. Elsődleges feladatuk az volt, hogy rekonstruálják Kelly Brooks útvonalát azon a hideg novemberi kedden, mielőtt összeesett a szupermarket pénztáránál.
A megfigyelő szerverek merevlemezeit lefoglalták, nemcsak a Buffalo Bell szupermarketből, hanem minden magán- vagy önkormányzati kamerából egy három mérföldes körzetben. A felvételek műszaki osztály általi elemzése lehetővé tette a nyomozók számára, hogy rekonstruálják a nő útvonalát. A videó egyértelműen kimutatta, hogy gyalog érkezett. Nem szállt ki autóból a parkolóban. Nem szállt le buszról. A képe először Cody délkeleti külvárosában, egy családi házakból álló, nagy, zárt telkekkel rendelkező környéken jelent meg utcai kamerákon.
A járdaszegély mentén sétált, lehajtott fejjel, megállás nélkül, mintha a mozgása programozott lenne. Az ügy kulcsfontosságú bizonyítékát nem az utcán találták, hanem Kelly koszos farmerzsebében. A holmiját átkutató rendőr egy kis, erősen gyűrött papírdarabot talált. Egy bevásárlólistát.
A kézírás-szakértők gyorsan átvizsgálták a dokumentumot, és megerősítették, hogy az írás Kelly Brooksé. A betűk azonban ferdék voltak, a nyomás egyenetlen, a vonalak pedig lefelé dőltek. A kézírás-szakértő jelentése szerint ez az írástípus extrém stresszre vagy fizikai kimerültségre utal, és valószínűleg remegő kézzel írta.
De a legfontosabb részlet nem a szöveg volt.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
